"Előbb a sors jön, majd a szerencse.
Harmadjára a Feng-Shui, melyet a többi ember
szeretete, s végül a .belső. beteljesülés .követ."
..................................................(Ősi kínai mondás)
Bemutatkozás

Erdélyben, Marosvásárhelyen születtem, olyan családban, amelyben hitünknek, magyar hagyományainknak, magyarságtudatunknak a megőrzése, a természet szeretete és védelme igen fontos fogalmak voltak. Meggyőződésem, hogy a gyerekkorban megtöltött "tarisznya" meghatározó fontossággal bír, a benne rejlő bölcsesség, gazdagság egy életen át látja el az embert munícióval, ezért szülőként kiemelt célom, hogy gyermekeimnek is továbbörökítsem ezt a megtartó tudást.

A gimnáziumi tanulmányok elvégzése után a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szereztem diplomát, így alapvégzettségem szerint, a számok racionális aspektusával foglalkoztam sok éven át.
A tradicionális kínai térrendezéshez, azaz a Feng Shui-hoz több mint egy évtizedes kapcsolat fűz. Nem sokkal az után kezdtem el foglalkozni ezzel a csodálatos, ősi tudománnyal, hogy Magyarországon is elérhetővé vált.

Feng Shui tanácsadói oklevelem megszerzése után, tanulmányaimat a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége által szervezett Feng Shui Akadémián folytattam. Tanáraim voltak többek közt: dr. Taraczközi István, Pál Erzsébet, dr. Mótusz János.

Pál Erzsébet Reiki mester vezetésével megismerkedtem az Usui Reiki-vel. Mesteremtől I. majd II. fokozatú beavatást kaptam.

Jelenleg a kanadai Feng Shui Research Center CHI Creative Healing Institute-nál, Joseph Yu, illetve Halassy Mariann tradicionális Feng Shui mesterek vezetésével tanulok tovább.

Egy belsőépítészeti stúdió felkérésére, OKJ-s lakberendező képzésük részeként, előadásokat tartok, melyek keretében a hallgatók megismerkedhetnek a Feng Shui alapjaival.

A számokkal való szoros kapcsolatom Feng Shui tanácsadóként sem szűnt meg, sőt még inkább elmélyült, hiszen ez a tudomány a számok elvont jelentéseivel, mélyebb értelmezésével foglalkozik.

Tudásom elmélyítésének érdekében, a Feng Shui különböző irányzatainak tanulmányozásán túl számos egyéb, - a Feng Shuival szorosan összefüggő - tanulmányt is végeztem, mint például földsugárzás-mérést (radiesztézia), vagy grafo-pszicho-morbo analízíst, regressziós pszichoterápiát, stb., amely ismeretek szintén nagy segítségemre vannak abban, hogy egy-egy Feng Shui tanácsadás alkalmával, a legjobb tudásommal szolgálhassak. Reményeim szerint, tanácsaimmal, javaslataimmal az életterek harmonikussá tételén túl az önmegismerés és jobbá válás útján is segíthetem a hozzám fordulókat.

Meggyőződésem, hogy ezen az úton csak folyamatos tanulással, a belső értékek állandó gyarapításával, önzetlenül, embertársaink iránt érzett őszinte szeretettel, az élet iránti mély hálával és alázattal lehet és szabad járni.


Molnárné Papp Gyöngyi